Avagy, miért is kezdtem tündérkert építésbe.
Milyen útravalót hoztunk magunkkal a gyermekkorunkból? És mit adunk a gyerekeinknek? Megsütjük-e a hamuba sült pogácsát, hogy útjukra bocsássuk őket, szerencsét próbálni, vagy inkább úgy mondanám, hogy a saját útjukat járni? Megmernek-e küzdeni a hétfejű sárkánnyal a munkahelyükön vagy a kapcsolataikba, segítik-e egymást? Hisznek-e majd a mesében, a csodában ami megtörténhet.
Irigykedve nézem, hogy gyermekeim fejébe mekkora fantázia van. Azt hogy egy egy helyzetet milyen máshogy látnak, mennyi fajta megoldás van bennük. Szeretném, ha ezek nem olvadnának bele valami monotonitásba. Ezért igyekszünk tenni is. Vannak nálunk csodák. Sok apró, pl. a természetre és az új dolgokra, mások teljesítményére való rácsodálkozás. A feladatom, hogy kinyissam a látóterüket arra, hogy észrevegyék a sok különlegességet körülöttünk és bennük. Vannak saját meséink is. Nem is tudom, hogyan alakult, de főleg Virágnak fontos a családi mesénk, miszerint a férjem megmentett engem a sárkány karmai közül, ahol raboskodtam és vártam a herceget. Az apukájuk, félelmet nem ismerve megküzdött a sárkánnyal és bátorságának én lettem a jutalma :)
Néha meseszerűen magyarázunk meg dolgokat, mint pl. a múltkor szilvakrém levest készítettem tojáshabbal, amik mint a bárányfelhők úsztak a leves tetején. Úgy tálaltam, hogy olyan közel jöttek a felhők a tetőtéri konyhaablakhoz, hogy kinyúltam és azokból szakítottam. Tettem ezt azért, mert ha azt mondtam volna, hogy tojás van a tányérjukban akkor nem is kóstolták volna meg. Így viszont ha meglátják a bárányfelhőket habosodni az égen, akkor kérlelnek, hogy újra szedjek belőlük :)
Hogy mindannyian tündérekké válhassunk :)
Építsetek ti is tündérkertet! Pályázati kiírás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése