Mostanában nem nagyon tudok kézműveskedni. Nincs is kedvem neki állni, de annyira feszült vagyok, hogyha mégis akkor sem tetszik az eredmény.
Egy internetes közösségben ismertem meg egy történetet, melyben egy három gyermekes édesanya, ápolta rákos férjét, aki a napokban elment. ...
Mindig ők járnak a fejemben. Hogy lehet ezt túlélni??? Itt sírdogálok a gép előtt minden hozzászólást olvasva, annyira fájdalmasak az írásai. Sok mindent meghatároz most nálam a történetük. Pl. sokkal jobban becsülöm az egészséges férjem. Itt és mostban élni. Mindig csak készülgettem, hogy majd ha ez teljesül, majd hogyha meglesz az. De most igazán átérzem a bölcs mondásokat melyek arra buzdítanak, hogy ne várjunk. Szeressünk, bocsássunk meg, mondjuk el!
Mi temetésen jártunk múlt vasárnap és éreztem hasonlót. Felkavaró élmények ezek, elgondolkodtatóak. Értem, mire gondolsz.
VálaszTörlés