2011. október 17., hétfő

Otthon Magyarországon II. (a nagy traktoros kaland)

Otthon töltött hetünk közepén, végre lejutottunk Várdára, Pepe Nagynénjéékhez, ahol ő a gyermekkorának nyarait töltötte.  Kemencében sült finomságok vártak bennünket amikor megérkeztünk.
Igazi falusi környezet, amit mind annyian, annyira szeretünk. Házi állatok hada, akiket lehet etetni és terelgetni.


No és persze játszani velük és kergetni őket. Simi különösen nagy állatbarát.

Találkoztunk a másod unokatesóval is egy rövid időre. Épp szalonnát sütöttek a gyerekek, a felnőtteknek pedig szarvas pörköl fő a bográcsban.

De a legnagyobb attrakció a traktoros kirándulás volt! Az utánfutóra feltelepedett a család és így hasítottuk a szelet. A fiúk nagyon belejöttek a gazda életbe. Úgy ritkkantgattak a platón és komolyan mondom még a mozdulataik is megváltoztak.


 
Kint a földeken Marci a maga 5,5 évével egyedül vezethette a traktort! Simi pedig elaludt hazafelé a traktor rázkódásától a kendőben :)
Köszönjük szépen Margit és Józsi ezt az újabb felejthetetlen napot!
Hazafelé  a kocsiban Pepe nagy buzgalommal tervezgette, milyen lenne az élet, ha vennénk egy tanyát:)
A hét második felét Pesten töltöttük. Az idő is elromlott a tennivaló is felgyülemlett, úgyhogy kevésbé jó élmények tudhatunk magunkénak.
Egy azért mégis kiemelkedik. Meglátogattunk a 6 gyerekes Sárosdi családot, ahol szintén a nyugalom szigetére csöppenhettünk egy rövid időre. A háziasszony, Virág blogját régen olvasom. Itt írt a találkozásról.


Posted by Picasa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...