2011. március 30., szerda

Istálló polárból



A Keresztlányom kedvenc játékai a lovacskák. Ezért varrtam neki egy istálót legelővel, szénával és lótakarokkal.
 
 Az oldalakat kartonnal merevítettem ki és az eleje tépőzárral nyílik. A tetejére foggantyút varrtam, hogy bárhová magával tudja vinni.
Itt már használatban. :)
A pontos méreteket és a sablont most nem akarom leírni/rajzolni, mert a készítés közben több apró dolgot észrevettem amin változtatni szeretnék és a következő darabnál, (amit az én gyerekeimnek készítek) majd megteszem. Kíváncsiak vagytok rá?

2011. március 27., vasárnap

Matricás rajz

Kaptunk klassz járműves matricákat és az jutott eszembe, hogy felragsztjuk őket egy papírra és köré rajzolunk. El is kezdtük de egy sima A/4-es lap túl kicsinek bizonyult. Így összeragasztottam 4-et. Innentől már bele se nyúltam. Marci nagyon élvezte a "munkát. Megrajzolta az utakat. Van templom, erdő, játszótér, úttorlasz is és munkagépek dolgonak az építkezésen váltásban, ha ez egyik tunus elfárad. 2 és fél órát dolgozott vele az én -eddig mindennel 10 perc alatt végző- Marcim. Aztán lelkesen mesélte, mennyi minden történik a képen. Virág is belerajzolt egy kék munkás emberkét jobb alul :)

Posted by Picasa

2011. március 22., kedd

sIKER történet

 Van szerencsém kapcsolatban lenni egy ikres családdal, akiknek a szoptatásban és a hordozókendő kötésben segítek. Az anyuka -akit szintén Orsinak hívnak- már várandóssága ideje alatt sem volt kétsége afelől, hogy tudja majd mind a két babáját szoptatni. És ez így is lett, minden pótlás nélkül sikeresen szopiznak a lányok és híznak is szépen. Azért írom meg mert nagyon nagy élmény számomra, hogy segíthetek nekik. és büszkélkedni vele, hogy milyen ügyesen vették a nehézségeket, amiket ők nem is annak éltek meg.
Egyszerre is felkötöttük a lányokat az apukájukra, bár ezt csak vészhelyzetekre jó megoldás, alapvetően a külön kötést ajánljuk. Ez egy rugalmas kendő, ami a kis súlyukat még jól tartja (együtt alig haladták meg az 5 kilót)
Szeretik a kendőt, el is aludtak benne. Olyan nagyon cukik, ugye?

2011. március 12., szombat

Játék a madáretetőben

Játékot hirdet Sárosdi Virág a Madáretető bolg írója, aki 6 gyermekes anyuka, aki otthon tanítja őket. Nagyon sok keatív ötlete van, szívesen olvasom, ki is tettema linkjét oldalra.
A nyeremény a következő:

2011. március 2., szerda

Miért nem sírnak az afrikai babák?

Kenyában és Elefántcsontparton nőttem fel. Tizenöt éves korom óta élek az Egyesült Királyságban. Azt azonban mindig is tudtam, hogy gyermekeimet (ha majd egyszer lesznek) otthon, Kenyában szeretném felnevelni. És igen, feltételeztem, hogy lesznek gyermekeim. Modern afrikai nőként, két egyetemi diplomával, negyedik generációs dolgozó nőként – viszont, ami a gyermekeket illeti, abban továbbra is tipikus afrikai nő maradtam.
Nagy-Britanniában kezdtem meg várandósságomat. Az a vágy, hogy szülőföldemen szüljek, olyan erős volt, hogy 5 hónapon belül eladtam a praxisomat, új céget alapítottam, és átköltöztem. A legtöbb brit várandós anyához hasonlóan én is faltam a gyermekekről és nevelésről szóló könyveket. (Később a nagymamám megjegyezte, hogy a babák nem olvasnak könyveket, és az egyedüli dolog, amit tennem kell az, hogy a saját gyermekemet „olvassam”). Többször is azt olvastam, hogy az afrikai gyerekek kevesebbet sírnak, mint az európaiak. Nagyon kíváncsivá tett, hogy miért.
Amikor hazatértem, megfigyeltem az anyákat és gyermekeiket. Mindenhol ott voltak, kivéve a legkisebbeket hat hetes korukig, ők általában otthon maradtak. Az első, amire felfigyeltem, az volt, hogy bár mindenhol jelen vannak, mégis nagyon nehéz kenyai kisbabát „látni”. Általában hihetetlenül bebugyolálják őket még mielőtt az édesanyja (néha édesapja) magára köti. Még a nagyobb, háton hordott babákat is nagy takaróval védik az időjárás viszontagságai ellen. A csomag az anyaméhet mintázza. A csecsemők szó szerint be vannak bábozódva a környező világ stressz-hatásai elől, amibe belépni készülnek.
A második megfigyelésem kulturális jellegű volt. Az Egyesült Királyságban az a feltételezés, hogy a kisbabák sírnak. Kenyában ennek pont az ellenkezője igaz. Azt feltételezik, hogy a kisbabák nem sírnak. Ha mégis – akkor valami rettenetesen rossznak kellett történnie; amit azonnal meg kell oldani. Az angol sógornőm ezt találóan így összegezte: „Itt az emberek nem szeretnek gyereksírást hallani, ugye?”
Mindez akkor nyert igazán értelmet, amikor megszültem és meglátogatott a falusi nagymamám. Az igazat megvallva, az én babám elég sokat sírt. Elkeseredetten és fáradtan, néha elfelejtettem mindent, amit valaha is olvastam és együtt sírtunk. A nagymamám számára a megoldás nagyon egyszerű volt „Nyonyo” (Szoptasd meg). Ez volt a válasza minden egyes nyikkanásra.
Volt, hogy nedves volt a pelenka, vagy azért sírt, mert leraktam, vagy büfiznie kellett, de legfőképpen egész egyszerűen csak mellen szeretett volna lenni – akár azért, mert enni szeretett volna, akár azért, mert megnyugvást keresett. Az idő nagy részében már magamon hordoztam és együtt aludtunk, ez tulajdonképpen csak természetes kibővítése volt annak, amit amúgy is csináltunk.
Hirtelen megtanultam, mi az afrikai gyermekek boldog nyugalmának nem túl bonyolult titka. A kielégített igények egyszerű összjátéka, miközben tökéletesen megfeledkezem arról az erőfeszítésről, hogy tudjam, hogy az adott pillanatban mi történik. A végeredmény az lett, hogy a kisbabám sokat szopott; sokkal többet, mint ami bármely könyvből kiolvasható, és a legszigorúbb táplálási előírásoknál legalább ötször gyakrabban.
A negyedik hónap táján, amikor a városi anyák nagy része elkezdi bevezetni a szilárd táplálékot az ajánlások alapján, az én kislányom visszatért újszülöttkori szokásaihoz, és minden órában szopni szeretett volna. Ez engem tökéletesen sokkolt. Az elmúlt hónapok alatt ugyanis az étkezések közötti idő szép lassan megnőtt, sőt, időnként már pacienseket is fogadtam anélkül, hogy csöpögött volna a tejem, vagy a lányom dadusa megszakított volna, hogy a kicsi inni kér.
Az anya-baba csoportba járó legtöbb anya, már szorgalmasan elkezdte a hozzátáplálást rizzsel és az összes érintett szakember, akinek bármi köze is volt a gyermekeinkhez – az orvosok, sőt még a dúlák is, azt mondták, hogy ez így van rendben. Az anyának is szüksége van pihenésre. Dicsértek minket, hogy csodálatos teljesítményt értünk el azzal, hogy 4 hónapos korig kizárólag szoptattunk, és biztosítottak a felől, hogy a gyermekeinkkel minden a legnagyobb rendben lesz. Nekem valami mégsem stimmelt, és tétovázva bár, de megpróbáltam összekeverni papaját (Kenyában a hozzátápláláshoz használt tipikus gyümölcs) lefejt anyatejjel, megkínáltam vele a kislányomat, de ő elutasította.
Így hát hívtam a nagymamámat. Kacagva kérdezte, hogy újból könyveket kezdtem-e olvasni. Majd elmagyarázta, hogy a szoptatás nem lineáris. „Majd ő megmondja neked, ha már készen lesz arra, hogy ételt egyen, és a teste is szólni fog.”
„Mit fogok csinálni addig?” kérdeztem izgatottan.
„Ugyanazt, amit eddig is, rendszeresen nyonyo (szoptass).” Így hát az életem lassult le, és úgy éreztem magam, mintha újból várandós lennék. Miközben a sorstársaim élvezték, hogy amióta elkezdték a hozzátáplálást rizzsel, és folyamatosan vezetik be az újabb ételeket, a gyermekük tovább alszik, én óránként-kétóránként együtt ébredtem a kislányommal, és nappal pedig magyarázkodtam a pácienseimnek, hogy a munkába történő visszatérésem nem a tervek szerint alakul.
afrika2 300jpg Miért nem sírnak az afrikai babák?
Csaknem egy héttel az előtt, hogy a kislányom öt hónapos lett, Nagy-Britanniába utaztunk egy esküvőre, valamint azért is, hogy bemutassuk őt rokonaiknak és barátainknak. Mivel kevés egyéb kötelezettségem volt, nem volt nehéz tartani az etetési ritmusát. Annak ellenére, hogy idegen emberek kínos pillantásait kellett elviseljem, nem voltam képes a szoptatásra kijelölt nyilvános helyeket használni. (a legtöbb kijelölt szoptató szoba mellékhelyiség volt, nem tudtam rávenni magam, hogy ezt használjam).
Azok az emberek, akikkel a lagziban egy asztalnál ültünk megjegyezték: „ Nagyon békés a kisbabája – de túl sokat iszik.” Csöndben maradtam. Egy másik hölgy megjegyezte: „Tényleg, valahol olvastam, hogy az afrikai gyerekek nem sokat sírnak.” Nem tudtam türtőztetni a nevetést.
Nagyanyám szelíd bölcsesség:
1. Ajánld fel a melled minden egyes pillanatban, hogy a baba nyugtalan – akkor is, ha éppen most etetted meg őt.
2. Aludjatok együtt. Sokszor még azelőtt kínálhatod neki a melled, mielőtt teljesen felébredne. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy gyorsabban visszaaludj, és sokkal kipihentebb leszel.
3. Mindig legyen veled az ágyadnál egy palack meleg víz, hogy inni tudjál és folyhasson a tej.
4. A szoptatást elsődleges feladatodként értelmezd, (legfőképp a fejlődési ugrások idején). Engedd meg a körülötted lévőknek, hogy megtegyenek érted mindent, amit csak tudnak. Nagyon kevés olyan dolog van, ami nem várhat.
5. A saját babádat olvasd, ne könyveket. A szoptatás nem lineáris – megy fel és le, valamikor pedig körbe. A saját gyermeked igényeinek Te vagy a legnagyobb szakértője.



J. Claire K. Niala

magyar fordítást a babafalva.hu oldalon található teljes egészében

[InCultureParent: http://www.incultureparent.com/2010/12/why-african-babies-dont-cry/]

Akvárium papírból 3D-ben

A neten megnézegettük a díszhalakat, édesvízben és a tengerben élő halakat.
Kivállogattunk egy párat amit én lerajzoltam




Marci kiszínezte őket. A háttérben a doboz, amit amikor megláttam a szelektív hulladékgyűjtőnél, egyből akváriumot láttam benne.





 A dobozt befestettem sötétkékre és világoskékkel pedig hullámokat festettem rá.
Egy az aljának megfelelő lapra Marci különböző színű olajpasztával (zsírkréta) köveket rajzolt, amit beragsztottunk.


Növényeket is rajzoltunk, amiket megerősítettünk kartonlappal az alját pedig kétoldalra hajtottam és így ragasztottam az aljzathoz.


 
Így adott a 3D.







 
Most jöhetnek a halak. Átszúrtam vastag tűvel a dobozt. Egy centis hukapálcára felkötöttem egy hosszú cérnát (damilhoz nem volt türelmem).  Fentről befűztem a cérnát a dobozba és a másik végére felragsztottam egy halat celuxal.







 

Ha mindkét oldalát beszínezzük nem baj, ha forognak. A doboz külsejét be lehet vonni papírral.
Posted by Picasa

2011. március 1., kedd

Rajzos madáretető






A téli ablakképünk :)


A hópelyheket Marci vágta ki, egymásra ragasztottuk őket egy damilra. Mivela radiátor fölött van így pörög is. :)





A madárkák rajzolása (leginkább akvarell formájában) régi vágyam. A nagypapámnak, aki imádta a madarakat, rajzoltam egy cinkét és neki annyira tetszett, hogy a pénztárcájában hordta azt.
Bartos Erika: Bárányfelhők című könyvében találtam egy verset, azt tanultuk meg a gyerekekkel, úgy hogy mindennap felragasztottam egy versszakhoz tartotó madárrajzot.



 "Debreceni nagyerdő, közepében etető.
  Hét daloló kismadár, odabent a nyárra vár.
  Legkissebb a királyka, vörösbegy a barátja.


             Zöldike és cinege, mind a ketttő picike.


 Didereg az őszapó, vele reszket a rigó













 Jut még hely a verébnek, haten éppen elférnek.












                                                     Csipognak és csevegnek, minden magot megesznek.
Hét daloló madárka, csivitelő dalárda 
AZ útolsó kép Bartos Erika saját illusztrációja 

Posted by Picasa
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...