2010. október 20., szerda

Marsden Wagner előadás

Warsden Wagner: Mikor lépünk be Európába?

Marsden Wagner professzor M.D., M.S.P.H., a WHO nõk és gyerekek egészségével foglalkozó szervezetének volt igazgatója, jelenleg az Országos Bábaszövetség Szenátusának tagja.


Jó reggelt! Mindjárt az elején azzal kell kezdenem, hogy kétszer is elnézést kell kérjek.

Elõször is azért, mert nem beszélem a nyelvüket. Másodszor azért kell elnézést kérnem, mert a szülészeti gondozásról és a gyermekszülésrõl fogok beszélni, és tulajdonképpen én férfi vagyok. Soha nem fogok gyermeket szülni, soha nem fogom ezt az érzést megtapasztalni, tehát ez azt jelenti, hogy kívülálló vagyok a szüléseknél. És ezt nagyon fontos mindig szem elõtt tartanunk, még az sem számít, ha valaki szülészprofesszor (férfi) egy kórházban – akkor is kívülálló, mivel a szülés a nõk világába tartozik. A szülés mindig is a nõk világának része volt. Még egy dolog… OK… tehát mit tehetnek a férfiak a szüléssel kapcsolatban?

Valaki mesélt egy történetet, ami nekem nagyon tetszik. Ez a történet arról szól, hogy a
szülés miként megy végbe a delfineknél.A szülõ delfin úszik a középpontban. Körülötte
körbe-körbe úszik 2-3 nõstény delfin, akik meg-megérintik õt – mint a bábák vagy
a dúlák. Ez után, mintegy tíz méterrel távolabb egy szintén nõstény delfinekbõl álló
csapat úszkál, akik beszélnek a szülõ delfinhez. Majd jóval távolabb (egy nagyobb sugarú körben) úszik az összes hím delfin, akiknek az a feladata, hogy óvják a szülõ delfint mindenféle veszélytõl. Így a szülés békében folyhat le. Úgy gondolom, hogy a férfiak így vehetnek részt a szülésben. Vagyis biztosítaniuk kell a békét a nõk világa számára a szülés ideje alatt.
A delfinekhez hasonlóan, az embereknél is így kéne történjen. A bábák
mindig a nõk rendelkezésre álltak, akár tradicionális bábákról, akár egy idõsebb tapasztaltabb környékbeli nõrõl beszélünk – tehát mindig is léteztek bábák. 

Nos, amint tudjuk, úgy 200 évvel ezelõtt a férfiak is belekeveredtek a szülési szituációba, és a szülészorvosok megjelentek a szüléseknél, és fokozatosan átvették a hatalmat és az ellenõrzést. Mi férfiak ellenõrzésünk alá akarunk hajtani minden olyan körülményt, amitõl félünk. Ha félünk valamitõl, azt mindenképpen ellenõriznünk kell.
Nagyon ortodox orvosi, tudományos és perinatális képzésben részesültem, aztán kutattam, praktizáltam, majd a WHO munkatársaként Koppenhágába kerültem, ahol találkoztam egy dán bábával, aki megkérdezett, hogy részt vettem-e valaha a praxisom alatt egy otthonszülésnél. Mondtam, hogy nem. A legtöbb orvos Magyarországon, Németországban, az USA-ban vagy bárhol máshol, soha nem látott otthonszülést. Ez a bába, egy nagyon bölcs asszony volt – „sage femme“ – azt mondta nekem, hogy el kell mennem és látnom kell egy otthonszülést. Õ mindent elrendezett, így lehetõségem nyílt elmenni a szülésre.
Ez az esemény a reveláció erejével hatott rám, megváltoztatta az életemet. Láttam egy asszonyt, aki haladt elõre a vajúdás folyamatában, majd eljutott abba a stádiumba, amit mi második fázisnak nevezünk, és ez a nõ egyszerre rálelt a benne rejlõ erõre. Azt mondta: „Lépjetek hátra!!! Most megszülöm ezt a gyermeket!!!“
Ettõl halálra rémültem. Még soha életemben nem láttam olyan nõt, akiben elõtört volna ez az erõ. Ez az erõ halálra rémíti a férfiakat. Abban a pillanatban felismertem, hogy mindaz amit a szülés alatti gondozásról tanultam, arról szólt, hogy miként hajtsam az uralmam alá a nõt oly módon, hogy ne találjon rá magában erre az erõre.

Mi férfiak nem akarunk találkozni ezzel az erõvel, nem akarjuk látni, bármit megteszünk, hogy ne találkozzunk vele. Valójában a probléma nagyobb ennél. A férfiak évezredek óta megpróbálják ellenõrzésük alatt tartani a nõket. Ez igazából vicces, nem tragikus.
Sokmindent megteszünk azért, hogy ellenõrizzük a nõk reproduktív viselkedésformáit. A várandósság és a szülés ellenõrzése része ennek a folyamatnak. Tehát a szülészeti gondozás jobbára a szülés, a vajúdás és a nõ ellenõrzésérõl szól.
Mit gondolnak, miért erõsködnek, hogy a szülés a kórházban történjen? Mivel a kórház az „én“ – az orvos, a férfi – felségterületem. „én orvos vagyok, mindent ellenõrzök, ami a kórházban folyik.“ Ha én, mint orvos elmegyek az ön otthonába, ön van hatalmon, jogában áll kidobni engem. Én, mint orvos nem uralhatom, ellenõrizhetem teljesen a helyzetet. Ez az, amit az orvosok nem szeretnek. Ezért nem szeretnek az orvosok beteghez vagy vajúdóhoz házhoz menni, mert nem uralhatják tökéletesen a szituációt.
Soha semmilyen tudományos adat nem támasztotta alá a szülések kórházakba való áttelepítését. Ez nem egy tudományos kutatási eredményeken nyugvó döntés és cselekedet volt. Mi orvosok uralni akarjuk a vajúdást és a szülést; a hátára fektetjük a nõt, ami a tehetetlenség és a megadás testhelyzete. Az, hogy õ a hátán fekszik, én pedig a terpesztett lábai közt állok, azt sugallja, hogy teljesen uralom õt. Ez a lehetõ legrosszabb
szülési testhelyzet. Azt akarják, hogy a kutatási alapokon nyugvó kezelésrõl beszéljek?
Bárhová mehetnek a világban, legyen az kórház vagy születésház, ott, ahol azt javasolják, hogy a vajúdó nõ a hátára feküdjön, ott nem beszélhetünk tudományos kutatási alapokon nyugvó kezelésrõl.
Abban az idõben, amikor a fejlettebb államokban a szülés átkerült a kórházakba, az emberek kezdtek jobb körülmények között élni. Javult a táplálkozás, a lakáskörülmények stb. Ekkor rájöttünk arra is hogy uralhatjuk a vajúdást és a szülést. És a nõ? –
Rájött, hogy a családtervezés által uralhatja a fogamzást is! Innentõl kezdve a nõk nem szültek 15 gyereket, csak kettõt. És nem akkor szültek mikor 14 vagy 50 évesek voltak, hanem nagyon optimális idõben.
Tehát mindezen szociális változások, amelyekrõl beszéltem, javították a csecsemõ és anyahalálozási arányokat. Mindkét arány meglehetõsen csökkent. A szülés bekerült a kórházakba, és az orvosok hangsúlyozták, hogy a statisztikák pozitív alakulása nekik köszönhetõ. Ez nem igaz!
Ez azért nagyon fontos, mert sokszor fogják ugyanezt hallani magyar orvosoktól.

Nekem sokszor mondták már. „A kórházba jönni, használni a különbözõ gépeket, az EKG-t, a CTG-t stb. ez modern, ez fejlõdés, nem akarunk visszafelé lépni.“ – mondják. De tévednek. Nem az ultrahang és az EKG alkalmazása miatt csökkent a halandóság. Hanem a jobb táplálkozás, a jobb lakáskörülmények, a jobb családtervezés és igen, bizonyos értelemben a jobb orvosi ellátás miatt is. De nem az ultrahang alkalmazása miatt, hanem pl. az antibiotikumok miatt vagy a biztonságos vérátömlesztés miatt. Ezek valóban nagy vívmányai az orvostudománynak. Ezek csökkentették valójában a halandóságot. De leginkább a szociális változások.
De – amint a világon egyre többen felfedezik –, ahogy az orvosok egyre jobban uralják a szülést, a nõk úgy veszítik el azt. Elvették tõlük a saját testük ellenõrzésének, uralásának a jogát. Ez a magyarázat a medikalizáció elleni reakcióra. És ez szorosan kapcsolódik a bábákhoz is. A bábák és a nõk a szülés humanizálását követelik. Tegyük emberibbé a szülést! Ez azt jelenti, hogy a szülõ nõ kell a központban legyen, nem pedig az orvos.

A bába feladata a szülés kísérése, nem pedig az orvosé. A szülés természetes része egy normális életciklusnak, a várandósság nem betegség, az esetek több mint 80%-ban nincs is szükség orvosra vagy sebészi beavatkozásra.
A magyar professzorok azt mondták nekem, hogy milyen jó itt a helyzet, hiszen itt több mint egy orvos van jelen a szülésnél Ez õrület! Nézzék! Képzeljék el, hogy egy magasan képzett szülész van jelen a szülésnél.
Ez kb. olyan, mint amikor szórakozni akarnak menni a párjukkal és az egészséges 2 éves gyermekük mellé egy sebészorvost hívnak babysitternek. Ez õrület! Eszméletlen sok pénzbe fog kerülni, és ha a gyermekük elfárad és sírni kezd az orvos teleinjekciózza nyugtatókkal és medikalizálja a babysittinget. Ugyanilyen õrültség egy szülészeti sebész részvétele egy normális szülésnél. Még az is nagyon furcsa, ha egy orvos van
jelen a szülésnél…
Önök szeretnék, ha egy orvos jelen lenne és bámulná önöket a hálószobájukban mikor a partnerükkel szeretkeznek? A dolgok mûködhetnek rosszul a szexben is! Különbözõ fertõzéseket kaphatnak AIDS-t, gonorrheát stb., tehát állítsunk egy orvost a hálószobákba is! Hogy megmondja, hogyan csináljuk! Ez esztelenség! De ez történik Magyarországon, azáltal, hogy ezek a jól képzett orvosok ott állnak a normális szüléseknél.

15 év alatt számos alkalommal jártam az Szovjetunióban így tudom milyen a szovjet gondozási modell. Ez pontosan olyan, amilyennel ma Magyarországon találkozunk! Ma szovjet szülészeti gondozási modell uralkodik Magyarországon. Az emberek, akik a szülést ellenõrzik, nem akarnak változást. Ezt onnan tudom,
hogy tavaly itt jártam egy találkozón, ahol jelen voltak a minisztérium emberei, különbözõ professzorok stb., és elmondták, hogy nem akarnak változást, és mindent megtesznek a változások megakadályozására.

Változtatni kell! Mondhatnak a miniszterek és a professzorok bármit arról, hogy ez a rendszer milyen jó.
Mondják meg nekik, hogy 27 olyan európai ország van, ahol kevesebb baba hal meg a perinatális idõszakban mint Magyarországon. Értik ezt? A perinatális mortalitás 27 európai országban kisebb, mint itt, vagy más szavakkal, a 27 ország közül Magyarországon a legmagasabb a perinatális mortalitás. Azt is mondják el nekik, hogy Magyarországon a perinatális idõszakban több anya hal meg, mint 22 másik európai országban. Látják tehát, hogy a kormány és az orvosok nem mondhatják, hogy minden rendben. Semmi nincs rendben! És persze azért is szükség van a változásra, mert harmóniába kell kerülniük az EU-val.
Tehát meg kell változtatni a rendszert, mivel túl sok baba és anya hal meg, mivel a törvény szerint összhangba kell kerülni az EU-val, és azért is, hogy az önök társadalma szabaddá és demokratikussá válhasson. Egy szabad és demokratikus társadalomban a nõk és családjaik választhatnak, hogy milyen szülést szeretnének. Egy szabad társadalomban a nagy és fontos emberek nem mondhatják meg önöknek hogyan szüljenek.
Ezt a nõ kell eldöntse! Akarják, hogy a kormány vagy valamelyik orvosprofesszor megmondja milyen testhelyzetben szeretkezzenek kedvesükkel? Ugye, nem! Ezért ne szabják meg azt sem, hogy milyen szülést akarnak. Önnek kell választania, és a kormánynak és a profoknak az a dolga, hogy tiszteletben tartsák az ön döntését.
Tehát mindez valójában a demokráciáról szól.
S ez problémát jelent Magyarországon! Az elmúlt 50 évben szovjet ellenõrzés alatt éltek, elõtte német ellenõrzés alatt éltek, azelõtt is folyamatos ellenõrzés alatt éltek, tehát mindig mások mondták meg, hogyan éljenek.
És ez így ment századokon át. Most végre szabadok. De meg kell tanulniuk szabadnak lenni. Meg kell tanulniuk dönteni, választani és változtatni. És a kormány tagjainak, az egyetemek és a kórházak professzorainak is le kell szokniuk az autokrataságról, és demokratává kell válniuk. Ez egy hosszú és nehéz folyamat. Nem fog holnapig megtörténni. De a folyamat már beindult és folytatódni fog. Nagyon fontos, hogy mi fog történni a szüléssel, mivel a szülés milyensége tükrözi az egész társadalmat.

Ha egy magyar asszony azt tanulja meg szülése alatt, hogy teste rosszul mûködik, mivel nem tud gyógyszerek segítsége nélkül szülni, akkor azt fogja hinni, hogy mivel rosszul mûködik a teste, szüksége van ezekre az eljárásokra. És az oda vezet, hogy a nõk félni fognak és nem hisznek majd saját testükben, és azt teszik majd, amit a vezetõk mondanak.
Tehát a szülés megváltoztatása az egész társadalmat megváltoztatja.

Milyen változásra van szükség?
Elõször is tájékoztatni, okítani kell a nõket.
Magyarországon az ma a legnagyobb gond, hogy a magyar nép csak egyfajta szülést ismer. A szovjet szülést.

Én sem tudtam milyen egy igazi természetes szülés, míg nem láttam. A magyaroknak meg kell tanulniuk, hogy többféleképpen is lehet szülni, nemcsak a szovjet módon. El kell mondani a tévében, rádióban, az iskolákban, hogy mi is a szülés valójában. A folyamat nagy részét tehát a magyarok ilyen téren való tájékoztatása, felvilágosítása jelenti. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a szülés egy normális életesemény,
és hogy az esetek többségében – több mint 80%-ban – semmilyen probléma nem adódik.
Szükség van tehát erre a felvilágosításra!

A szülési szolgáltatások kidolgozását és megtervezését nem szabad a minisztériumra és a professzorokra hagyni. Mivel õk a szovjet rendszert kedvelik, s ha rajtuk múlik, nem lesz változás.

A nõi mozgalmaknak, a politikai csoportoknak, a bábáknak harcolniuk kellazért, hogy ennek a kidolgozási folyamatnak részesei lehessenek. Ha Nyugat-Európában változtatni akarnak a szülészeti ellátáson, akkor nyilvános találkozókat rendeznek a parlamentben, és bárki eljöhet, hogy elmondja a véleményét arról, milyen változtatásokra van szükség. A következõ lépés. Fel kell támasztani a bábaságot Magyarországon, mivel az teljesen perifériára szorult.

Magyarországon is meg kell érteni: a bábaság egy teljesen független szakmává kell váljon. Nem az orvosoknak kéne a bábákat tanítani, hanem a bábáknak kéne a bábákat képezniük.
A koppenhágai bábaintézetben egyetlen orvos sem tanít, csakis bábák képzik a bábákat. Bábaságot tanítanak! Ha orvos tanítja a bábákat, nem bábaságot fognak tanulni, hanem azt, hogy miként legyenek az orvosok rabszolgái. Ez két különbözõ dolog! Tehát a bábákat függetlenné kell tenni, a státuszukat pedig egyenlõvé kell tenni az orvosokéval.
Ez nem lesz könnyû. Több bábát kell képezniük, mivel túl sok orvosuk van és túl kevés bábájuk.

Tudják, hogy Angliában kb. 1000 szülész-nõgyógyász orvos van és kb. 30 000 bába? Ugyanez a helyzet Hollandiában, Dániában és Skandináviában is.

Látják? Nagyon érdekes, hogy az orvosok Magyarországon azt mondják, hogy azért van szükség az orvosok jelenlétére a szülésnél, mert azt akarják, hogy az biztonságban folyjék le. Erre én azt mondom, hogy ez egy érdekes állítás. Európában kevesebb babát és anyát veszítenek el, mint Magyarországon.
Skandináviában az esetek 75-80%-ban a bába kíséri be az anyákat a kórházba, õ gondozza, õ látja el tanácsokkal, kíséri a szülést s az anya nem is találkozik orvossal. Ez, az összes szülés 75-80%-ára jellemzõ! És kevesebb babát veszítenek el, mint önök itt Magyarországon. Hát, hogy mondhatják, hogy biztonságosabb több orvos jelenlétében szülni?!

De arra is szükség van, hogy a várandósság, a vajúdás és a szülés alatti eljárás tudományos kutatási bizonyítékokon alapuló legyen. Ez azt jelenti, hogy amit tesznek, az összhangban kell legyen a legjobb tudományos információkkal.

Egy nagyon jó példa van arra, hogy Magyarországon a gyakorlat nem ilyen. Ez a gátmetszésrõl szól. Nem tudom, hogy áll ma a helyzet, de néhány évvel ezelõtt a Semmelweis egyetemi kórházban jártam, körbevezettek, majd volt egy beszélgetés, ahol megkérdeztem a professzort, hogy hány nõnél végeznek gátmetszést. Erre õ furcsán nézett rám, és azt mondta: „Mindegyiknél.“ Erre én visszakérdeztem, úgy érti, hogy a szülések 100%-a gátmetszéssel történik? Erre õ: – Igen!
Az egyik fiatalabb orvos mosolyogni kezdett és magyarul mondott valamit a profnak. Én megkértem, fordítsák, amit mond. Azt mondta, hogy néhány nappal azelõtt, egy nõ rögtön a kórházi felvétel után megszült, ezért rajta utólag kellett gátmetszést végezzenek! Ez egy extrém példa, de a tudományos adatokból tudjuk, hogy az esetek maximum 20%-nál lehet indokolt a gátmetszés. Sõt, valójában az esetek 5%-nál van valóban gátmetszésre szükség. (Ma 90% körüli az arány. a szerk.)
Azon a beszélgetésen az orvos azt mondta, ha nem vágnak, több szakadás lesz. Nem! Kevesebb szakadás lesz, ha nem vágnak!
Azt mondta, több vérzés lesz, de én azt mondtam, nem, kevesebb. Sõt kevesebb szexuális probléma lesz, ha nem vágnak. Minden egyes érv, amit a magyar orvosok a gátmetszés mellett felhoztak, tudományosan megalapozatlan volt. Nem rendelkeznek helyes tudományos információkkal. Erre pedig szükség van!

Láttam 1-2 évvel ezelõtt az otthonszülésrõl szóló levelet, amit a szülészorvos társaság küldött a kormánynak. Tele volt tudományosan hamis állításokkal. Rossz tudományos információval rendelkeznek az otthonszülésrõl, a gátmetszésrõl stb.
Ezek nem gonosz emberek. Csak rossz információkkal rendelkeznek, mivel 50 évig az ismert rendszerben éltek.

Tehát a magyar változtatásokhoz legjobb lenne megtalálni a helytálló tudományos adatokat, és felhasználni azokat a változtatások véghezviteléhez. Ez nagyon fontos!

Más. Egy demokráciában, a hatalom embereinek a tetteit átláthatóvá kell tenni minden ember számára. Semmi sem történhet zárt ajtók mögött. De Magyarországon rengeteg zárt ajtó van a minisztériumokban és mindenhol.
Ez azért van, mert 50 évig így volt a Szovjetunióban is. Ki kell nyitni ezeket az ajtókat. Meg kell szerezni minden infót arról, hogy mi történik a kórházakban. Mi a császármetszések, szülésmegindítások stb. aránya, mi a valós gyakorlat? A halálozási arányok?!
Hány ember tudja, hogy 1000 baba hal meg évente a szülészeteken? Nem az otthonszüléseknél, hanem a kórházakban! Tudják ezt az emberek?

Számos baba elõre nem látható események miatt hal meg, de jelentõs részükneknem kéne meghalnia, haláluk megelõzhetõ lenne. De ezt soha nem fogják megtudni, mert ez az információ zárt ajtók mögött marad. Ezt meg kell változtatni! Minden, ami a kórházakban történik, átlátható kell legyen az emberek részére.

A magyar nõknek ki kell vívniuk a jogot, hogy eldönthessék, hol, hogyan és kinek a jelenlétében akarnak szülni. Más országokban ez teljesen normális.

Évekkel ezelõtt Németországban 1 szülésotthon létezett, ma több mint 70 van. A német bábák1/3-a független, kórházon kívül dolgozik. 10 év alatt drámai változás történt Németországban. Tudják miért?
A német orvosok megpróbálták elérni a kormánynál, hogy a nõk ne választhassanak a szülés módjával, jelenlévõivel és helyszínével kapcsolatban. Megpróbálták rávenni a politikusokat egy új törvény megalkotására. Erre a német nõk fellázadtak: Oh, Istenem, megpróbálják korlátozni a szabadságunkat!
Mérgesek lettek. Mindenki arról beszél, hogy az orvosok milyen hatalmasak, milyen erõsek.
Én tudok náluk erõsebbet: a mérges asszonyokat.
A nõk megakadályozták az új törvénytervezetet, s mivel a mozgalom megindult, a változások is elkezdõdtek. Ez történt Új-Zélandon és más országokban is. A bábák és a nõk együtt változtattak. Ez kell Magyarországnak is! A magyar nõknek harcolniuk kell a jogaikért. Akkor, amikor a magyar nõk teljes joggal dönthetnek majd a saját testükkel és szülésükkel kapcsolatban, akkor, és csakis akkor lesz Magyarország szabad. – Köszönöm!

2010. október 18., hétfő

Simi születése

Október 7.-én megszületett a szeptemberre várt kisfiunk, Simon.
Várandosságom elejétől kezdve úgy terveztük -és ez a szándék napról napra erősödött,- hogy békésen szeretnénk fogadni Simit. Nem szerettem volna sem magamat, sem a babámat kitenni az orvosok -saját magukat védő- döntéseinek, a kórház -sokszor a személyzet számára is értelmetlen- protokolljának. Szerettem volna, ha felnőttként kezelnek, hogyha nem mondják meg férfiak, akik soha nem szültek, hogy mikor mit is kell csinálnom, nem hallgatva arra, hogy mit érzek. Nem akartam hallani a szabályokat arról, miért is kell elvenni a babámat és a mellem helyett miért kerüljön inkább inkubátorba. Nem szerettem volna ha ugyanolyan embertelenül bánnak velem és egy tehetetlen BETEGként kezeljenek, mint ahogy a "terhesgondozáson" végig tették, azok akiknek ez volna a hivatásuk, habár én nem fizettem nekik ezért.
Ami a legfontosabb, hogy nem szerettem volna felesleges beavatkozásokat, mint az előző kettőnél kaptam. Nem voltak rossz szülések. Sokan irigyelnének is értük. De amiatt a nyomorult oxitocin miatt annyit szenvedtünk. Én is mert felerősítette a fájásaimat és blokkolta a testem fájdalomcsillapítóját. És Marci is mert nem tudott a saját ütemében jönni, az oxitocin kitolta belőlem a nyakán a köldökzsinorral, tiszta lila volt már akkor, utána még meg is húzták a zsinórt. Azóta is küszködünk a kicsi oxigén hiány miatt.
Azt gondoltam, hogy szeretnék a kislányból (aki átadja az irányítást másnak) nővé érni és a kiszolgálhatott helyzetek helyett egyszerűen inkább hagyom, hogy a természet és a testem -ami olyan jól meg van alkotva -tegye a dolgát a kisbabámmal együtt.
Szóval, a férjemmel együtt szerettünk volna idehaza szülni. És aztán itt maradni a nagyobb testvékkel együtt és örvendezni hogy gyarapodott a családunk.
Papíron túlhordtam Simit, már több mint két héttel. Mindenki aggódott, hívogatott, az őrületbe kergettek.
A nagymamámon kívül csak az én csodálatos bábám hitt bennem. Állandóan ellenőrizte a baba állapotát és nyugtathatott. Jól van a baba, nincs semmi gond, fog jönni ha megérett rá. (ezt melyik kórházban engedték volna?)
Közeledett a nap, már 2 napja jósló fájásaim voltak, mikor kiderült Geréb Ágit letartóztatták, egy bába sem vállal szülés kísérést. Összeomlottam. Az út amit választottam lezárult. Az ajtó becsukódott.
Teljesen tanácstalan voltam. Most mégiscsak az a sok borzasztóság vár ránk amitől szerettem volna menekülni? Ezer gondolat cikázott a fejemben és csak zokogtam. Nem erre készültem, készültünk.
 Mivel születésházba jártam vizsgálatra, nem volt róla semmilyen papírom 5 hete, ellenben 2 héttel túl voltam a kiirt időponton. Ha bemegyek egy kórházba, lehet hogy meg is császároznak. Van olyan orvos akinek ezt beveszi a gyomra? Egy ismerősömet is felhívtam, segítsen.
Egy szülésznő telefonszámát kaptam meg. Reggelre eldöntöttük, nincs más választás, megismerkedünk vele.
Este 7kor találkoztunk, már rendszeresedtek a fájásaim. Hazajöttünk elaltattuk a gyerekeket és elkezdődött.
Beültem egy kád vízbe, gyorsan sűrödtek a fájások. Felkeltettem Pepét, készülődjünk. de mire elkészültünk nagyon elálmosodtam. (alig aludtam előtte éjjel, délben sem tudtam pihenni, most is éjszaka fele eltelt alvás nélkül). Felhívtuk a bábát, most mit csináljunk. Azt mondta, tegyem ahogy érzek, ha álmos vagyok aludjak. Így tettünk. Pepe gyertyákat gyújtott, lefeküdtünk és a fájások között bóbiskoltunk. Az összehúzódás alatt pedig nyomta  a csípőmet két oldalról, ami nagyon sokat segített. Egyszer csak azt éreztem, már nem jó fekve és nem akarok aludni sem. Felálltam és máris két percenként jöttek az összehúzódások. Egymásra néztünk és azt mondtuk. No most menjünk.
Az út borzalmas volt. Nem hogy segítség nem volt, de minden bukkanó, kanyarnál fokozódott a fájdalom. A kórházban már összeértek a fájásaim, alig bírtam a másodikra feljutni. Megvizsgált a szülésznő és kimondta a mondatot, ami elnyelte azt amitől féltem: Tűnőben lévő méhszáj. Hiába voltak a fájások még is attól féltem, hogy azt mondja mint az előző kettőnél, na ebből soká lesz baba.
Egyből mehettem a kádba, nagyon jól esett a meleg víz. Egy kicsit ritkultak a fájások, de éreztem nemsokára indul Simi, bár hinni még mindig nehezen tudtam. Igen megcsináltam, kitágultam teljesen magamtól, nem kellett semmi beavatkozás, semmi oxitocin. Mégsem én vagyok a gátja a babáim születésének, mint ahogy ez elhangzott többször is régebben.
A kitolás hosszú volt nekem. A burok a fején volt még, csak akkor repedt meg amikor a feje kijött. Térdeltem, így mindig nézegettem, hogy áll a feje. Olyan jó érzés volt amikor megfoghattam a hajas fejecskéjét.
Aztán amikor kibújt a víz alatt előre csúsztatták és én vettem ki a vízből az ölembe. Sokkal jobban magamnál voltam, mint eddig és egyből tudtam nagyon örülni.
Aztán hagytak minket hármasban vagy másfél órát. Csak utána vágták el a köldökzsinórt. Olyan szuperül volt jelen a szülésznő, köszönet érte neki, hogy tudta szó nélkül, hogy mire van szükségem. Természetesnek vette a történéseket, nem kapkodott, hanem OTT volt. Köszönöm.
Utána amint lehetett hazajöttünk, így a tesók láthatták már 5 órásan

2010. október 10., vasárnap

Ne engedd hogy félrevezessenek!

Kedves Barátaink, Támogatóink!


2010. október 12-én, jövő hét kedden folytatódik Geréb Ágnes
tárgyalása. Ennek alkalmából álljunk fel egy ÉLŐLÁNCBA a Honvéd tér és
a Parlament épülete között! Célunk ezzel a békés demonstrációval, hogy
segítséget kérjünk az országot irányító képviselőktől, miniszterektől.
segítsenek nekünk, hogy mihamarabb megoldódjon ez az emberjogi kérdés
és a nőknek Magyarországon is legyen joguk a szabad választáshoz.

Várunk mindenkit - gyermekeket, szülőket, nagymamákat, nagypapákat,
otthonszülőket és nem otthonszülőket, szimpatinzánsokat és
támogatókat!


 
Köszönettel,
A szabad szülésért facebook oldal létrehozói,
Geréb Ágnes közeli hozzátartozói,
a Napvilág Születésház dolgozói,
Bábák, dúlák, otthonszülők és nem otthonszülők
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...